Asztalos belsőépítészeti tervezés és kivitelezés

Rólunk

Az alkotó műhely alapítói a Retro-korszak közepén a hetvenes évek első felében látták meg a napvilágot, mégis az innováció vált részükké. A szocializmus és a rendszerváltást követő oktatási rendszer útvesztőiben közel 20 évet bolyongtak. Ezt követte egy életfogytiglanra tervezett rabszolgaság a fejlődő magyar asztalosiparban, de a vállalkozó szellem segítségével idő előtt szabadultak.

2013: Mikulás és Szenteste között Luca napján érkezünk el az első mérföldkőhöz: cégalapításhoz, stílusosan lehetne a Luca széke is ezen a gonoszjáró napon.

De miért? Tehetnénk fel a kérdést, akár egy „igazi” reklámfilmben,,,,

Célkitűzés a kihívásokkal túlterhelt egyedi asztalosmunkákra épülő egyedi belsőépítészeti elemek megvalósítása, olyan formatervezőkkel, akik igyekeznek megnehezíteni a gyártást és lehetetlenné tenni a karbantartást, olyan belsőépítészekkel együttműködni, akik kitartanak amellett amit megálmodtak, bár elsőre úgy tűnik tudatmódosított állapotban terveztek.   Mindezt olyan megrendelőkkel, akik tényleg egyedit szeretnének.

Alkossunk közösen olyat, amire azt tudjuk mondani a végén, hogy érdemes volt érte feláldozni azt a sok időt.

Melinda
Farkas Melinda
Tel +36 30 638 2841
Bacsasandor
Bacsa Sándor
Tel +36 30 638 2671

Válogatás referenciánkból

H2Offices

I.ütem


H2 O 01

IncepTech Space Garden


Archstudio Inceptech 3927 Web

Rendezvényterem

Dombóvár


Ételpult 1

Sanofi Business Services Budapest Center

Váci Greens F. épület


Work Café

Sanofi

Váci Greens "E" épület


Lab5 Sanofi2 0079 Web

ACG Reklámügynökség Kft

Az év irodája 2017-ben.


Falburkolat 2

Campona

egyedi bútorok kivitelezése


C9

Hotel Aria

Ötcsillagos 52 szobás butikhotel

Furnérozott dió falburkolat, polcrendszer és ülőpad kivitelezése.
Szb 6250

Jura Trade Kft

(Budapest)

Álmennyezet, Kaindl 8 mm szinkron dekor
Jura1

Faludi Wolf Theiss

(Kálvin Center Budapest)

Márvány burkolatú recepciós pult, háttérfala átvilágítható fehér Corian lapokból
Recepciós Pult

Budapest Váci Greens

irodaház, önkiszolgáló étterem

Az ülő padok, bárasztalok, térelválasztó, virágtartó, álmennyezet kivitelezése.
Váci Greens 5

Váci Corner

Tűzálló falburkolat

A2, s1, d0 tűzállósági besorolású dió furnérozott, lakkozott falburkolat
Tűzálló Falburkolat

Váci Corner

Recepciós pult

A recepciós pult a tervező által kialakított geometriával, diófából készült.
Dsc5370

MÁV Vasútállomás

Keszthely

Cégünk az irodák, étkezők, utastér mobil és egyedi bútorait szállította.
Img 20170322 083655

Sportcsarnok

Répcelak

Mobil, valamint egyedi tervezésű beépített bútorok készítése.
Répcelak Sportcsarnok Tárgyaló

Könyvtárak

Győr-Moson-Sopron megyei könyvtárak

Cégünk több mint 30 könyvtár és közösségi tér megújulásában vehetett részt.
Foto Szabo Bela Kimle Konyvtar 1973

Magánlakás berendezése I.

Nappali és konyhabútor

Bútorok alapanyaga uni színkombináció: világos és sötét bézs.
Konyha2

Váci Corner

Önkiszolgáló étterem

Amerikai dió furnérozott felületek
Szb 6378

Váci Corner

kávézó

A Váci Corner irodaház földszintjén kialakított kávézó
Kávézó6

Váci Greens

GE konferenciaterem

A Váci Greens irodaépület földszint : GE Hungary Kft konferencia terem
Ge1

Nemzetközi nagyvállalat

Recepciós pult, étkező-konyhabútorok.
Recepciós Pult 1

MILL PARK

Fényinstalláció


Fényinstalláció2

MILL PARK

Lobby


Skanska2 046

FODRÁSZAT

Budapest Váci út


Fodrászat1

VÁCI GREENS

Unilever


Unilever

Váci Greens E és F épület

recepció és lift előterek


Recepció

Nordic Light Offices Trió

Recepció, falburkolat, polcos elemek


Nlt 11

Magánlakás


Magánlakás Konyha

Konferencia terem

Haller Gardens


Haller Konferencia 3844E

Bástya park

3d fal


Bástya Utca

Szolgáltatás

Magánlakások, irodák, üzletek, közintézmények teljes belsőépítészeti kivitelezése.

Ezen belül egyedi  bútorok tervezése és teljes körű kivitelezése. Tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező kollégáinkkal biztosítjuk, hogy az elkészült tervek kifogástalan minőségben valósuljanak meg a térben. Gépesített asztalos üzemi háttérrel rendelkezünk, mely lehetővé teszi egyedi és mobil bútorok kivitelezését.


Kivitelezes

Kivitelezés

Tervezői egyeztetés

Helyszíni felmérés

Gyártás előkészítés

Projektvezetés

Szerelés

Tervezes

Tervezés

Tervezés A-tól Z-ig

3D látványterv készítés

A kivitelezés komplett tervezése, gyártámánytervek készítése

SIBU DESIGN dekorlemezek

A lakberendezők és belsőépítészek körében már jól ismert SIBU Design struktúrlemezienek sokszínűségét, minőségét talán már nem kell bemutatni.

A SIBU egy vezető gyártó a legjobb minőségű dekoratív lemezek között. Nem papír, hanem polyszterin alapú lemezeket készítenek, amelyeket a belsőépítészet számára fejlesztettek ki már 30 éve. A világ minden táján előszeretettel alkalmazzák üzletberendezések, bútorfelületek, display, a divatipar  és egyéb belsőépítészeti felületek számára. A SIBU DESIGN lemezek rendkívül egyszerűen használhatók és megszámlálhatatlan felhasználási  lehetőséget kínálnak.

A fenntartahtóság a Sibu számára prioritás, garantálják a 100 %-ban PVC mentes felületet.

A SIBU DESIGN dekorlemezek széles választékát kínálja világszerte. Több mint 300 színt tart raktáron, 8 termékcsaládba sorolva, amelyekben választhatunk a legkülönfélébb bőr, tükör,  rugalmas mozaik felületek között.

Megtalálhatók mélyen struktúrált, akryl, üveg,  perforált és 3D hatású felületek is.

A termékportfólió mintegy 300 mintát tartalmaz, de ennek ellenére saját tervező csapata folyamatosan gyűjti ötleteit a divat az építészet és a bútoripar részére a jelenlegi trendek alapján, előkészítve az egyedi tervezési folyamatokat.

A SIBU szinonimája a pontosság, az innováció és a stílus

A vállalat nagy rugalmassággal szolgálja ki megrendelőit Ausztriai gyártásában, folyamatos raktárkészlet biztosításával, rövid szállítási határidővel.

Az osztrák cég az új katalógus kiadásával egy időben továbbfejlesztette műbőrrel bevont struktúrlemezeit is. Az új bevonat természetbarát poliuretánból készül. A fényes bőr felületek ezzel megszűnnek, az új termékek pedig optikailag és tapintásra is élethűbb élményt adnak a felhasználónak.



Ízelítő a SIBU faldekorációkból

Cég Iroda

Kapcsolat,adatvédelem

Központi  e-mail:

info@enteriorpluszdesign.hu

Farkas Melinda
ügyvezető
06 30 6382841
farkas.melinda@enteriorpluszdesign.hu

Bacsa Sándor
faipari mérnök
06 30 6382671
bs.csaba@enteriorpluszdesign.hu

Adatvédelem:

Adatvédelem